Ha lennél

Ha lennél elmesélném a hetemet.

Elmondanám, hogy héten többet futottam papírok után, mint életemben busz után. Pedig ez nagy szó, mert már gimnáziumba is bejárós voltam, és bár a buszoknak van egy menetrendje, hidd el nekem, az csak egy iránymutatóként szolgál, sem, mint törvény. Pont úgy, mint a kalóz törvény. Elmondanám, hogy soha nem jártam még a városnak ennyi szegletében egy napon belül, és hogy legalább annyira meleg volt ebben az időszakban, mintha a Szaharában sétálgatnék. Ó, mondtam már, hogy szeretném majd látni a Szaharát? Még nem… na majd most.

A héten egy érdekes tényre lettem figyelmes a szandálommal kapcsolatban…tudod az a csillogós… persze most törnéd a fejed, hogy az általam birtokolt tíz pár szandál közül még is melyikről beszélek neked. Egy jó tanács: ha meggyőzően bólogatsz sosem fog feltűnni, hogy nem tudod miről beszélek:D Szóval a szandálom talpa csúszik. Viccen kívül minden aluljáróban eljárom az évszázad jégtáncát, csak éppen negyven fokos melegben. Szép látvány…de a látványnál már csak az érzés jobb, hogy erre is képes vagyok. Lelkesnek nem nevezhető közönségem szinte rám sem hederít, mint ha unnák már, hogy a szerencsétlen szandált választók elöttük lejtik táncukat. Be is mutatnám. Csak, hogy nevetni lássalak. Szeretem demonstrálni, amit mondok. Heves vagyok és lelkes, ha jó a történet. Ha nem, akkor is. Elmondanám, hogy megkaptam a szakdolgozatom bírálatát, és fantasztikus volt. Annyira fantasztikus, hogy örömömben felültem az egyetlen buszra, ami nem oda visz, ahova indultam. Elmondanám, hogy mennyivel később vettem észre, hogy nem a jó irányba megyek és ennek köszönhetően sétáltam egy nagyot a napfényes Gellért-hegyen, miközben minden fényárban úszott és mennyire gyönyörű volt. Közben olyan boldog voltam…

Elmondanám, hogy amikor mentem vásárolni, az egyik kirakat mögül egy egész hadsereg lego bábú bámult rám. Nem bírtam ki, hogy ne nézzem meg közelebbről őket. Mit is mondhatnék? Szerintem már az is elég nagy harc, hogy bámulják őket naphosszat. Elmondanám mit olvasok esténként, hogy mennyire szeretem a rövid sci-fi novellákat, hogy milyen furcsa világról írtak, és mennyire nem szeretnék benne élni. Elmondanám mennyire várom a hétvégi utazásom, hogy várost nézzek, söröket kóstoljak és nagyokat nevessekk. Elmondanám mennyire elfáradtam, és milyen jó pihenni.

Te pedig csak hallgatnál, nevetnél és csillogó szemekkel figyelnél, majd kérdeznél. Kérdeznél, ha léteznél.

Játék az egész

Szakítani nehéz. Nehéz megállni a helyed után a világban egyedül. Felfedezni ki is vagy, kivé váltál, kivé tettek, ki akarsz lenni. Nehéz, főleg akkor, ha úgy gondoltad már nem kerülsz vissza…nem kerülsz vissza a játékba. Abba a játékba, ami idegtépőbb, mint bármi más, ami egyszerre gyönyörű, izgalmas és legalább annyira fájdalmas is.

Hölgyeim és Uraim, üdvözli Önöket a mai szerencsejáték melynek célja, hogy bemutassam milyen ma fiatalként ismerkedni.

Felmerülhet a kérdés, hogy fiatalként mégis miért lehet nehéz ismerkedni. Itt vannak az új hiperszuper pártaláló app-ok, amelyek megkönnyítik az ember életét. Szóval vegyük úgy, hogy már a start mezőről úgy indulunk, hogy ezeket a lehetőségeket leginkább saját testi, lelki épségünk megóvása érdekében mélyen és visszavonhatatlanul elítéljük.

Nos, ha ilyen kondíciók mellett kezdjük a játékot, lépjünk előre egyet, ha szakítás után találkozunk valakivel, aki megtetszik és végre úgy érezzük kezd kinyílni a szemünk. Az dupla pontot ér, ha ezt abban a pillanatban felismered, amint megtörténik. Amennyiben a felismerés csak hetekkel vagy hónapokkal később történik meg, sajnos csak egyet léphetsz.

Lépj előre hármat, ha rávetted magad arra, hogy valamilyen indokkal fel is vetted vele a kapcsolatot. Nem léphetsz, ha már ismerősök voltatok. Azonban plusz 5 pont jár az élőben történő kapcsolat felvételért…jól gondold meg!!!

Már majdnem fél úton járunk (vagy még sem?).  A beszélgetésért önmagában nem jár pont, azonban az alábbi viselkedésmódok előrelépést érdemelnek: megértő viselkedés amennyiben rossz napja van, kemény helyre rakás amennyiben azt hiszi, hogy rossz napja van ezért a tiédet is el szeretné rontani, segítségkérés valamiben…hadd érezze: szükség van rá, abszolút kedvesség és a finom de határozott lökés, amely a jó irányba vezeti.

Figyelem! Elágazáshoz értünk. Itt fontos megemlíteni, hogy a dolog több irányba haladhat tovább. Vagy a rossz palacsinta paradoxon következik, vagy a sóvárgás valaki után, aki nem sóvárog utánad, vagy a randizási időszak kezdete.

1, Rossz palacsinta. A rossz palacsinta tulajdonképpen az az első személy, aki egy hosszabb kapcsolat után elsőre megtetszik, de reálisan tekintve vagy túl korai, vagy nem igazán tetszik, csak örülsz neki, hogy végre van kit piszkálni napról napra. Ők azok az emberek, akikre én mindig hálás szívvel gondolok vissza, mivel ők azok, akik visszabillentik az egyensúlyt az önbizalomban, akik megmutatják, hogy van még remény. Van még szíved, vágysz még arra, hogy szeress és szeressenek.

Ebben az esetben, ha egy rossz palacsintát találtál, lépj előre 5-öt, mert bár nem sült el jól, de elindultál az úton. Innentől bátrabb leszel.

2, Sóvárgás. Ebben az esetben találsz valakit, aki nagyon tetszik és mondjuk, hogy kapcsolatban is álltok egymással, de még sem történik semmi. Nincs más csak beszélgetés, elmélkedés, hogy mi lehetne, de nincs lépés. Egyhelyben toporogtok.  Ez álltalában két módon végződhet: leráznak vagy megunod. Választhatsz.

Ekkor bár mindent megpróbáltál, sajnos mehetsz vissza a start mezőre, és kezdheted a nézelődést újra és újra. Ezek azok a személyek, akiknél soha nem fog kiderülni mi volt a probléma, sem az, hogy te voltál e vagy ő. Itt az is előfordulhat, hogy te vagy a palacsinta. Ekkor gondolj arra, hogy jókor voltál jó helyen, nyújtani tudtál neki akkor valamit amire szüksége volt. Légy hálás, mert bár ekkor fáj, később tudni fogod, hogy ez neked is megérte. És hogy miért? Mert már tudod, hogy ez már az az időszak amikor képes vagy adni magadból, még akkor is ha ekkor még nem a jó embernek.

3, Randi. Ebben az esetben találtál valakit, aki akar veled foglalkozni. Időt és energiát nem sajnálva keresi a veled való kapcsolat felvételt és fenntartás. Érdeklődik irántad, a dolgaid és valljuk be a sima hétköznapok iránt is.

Ebben az esetben haladj tovább a cél vonalig és szakíts egy randi cetlit és irány a fürdő, fürdés, hajmosás…a fehérnemű kiválasztása, amiben az önbizalom nem elég erős szó, hogy érzed magad…az órákig tartó ruha válogatás, ami minden szemszögből előnyös, a tökéletes de még természetes smink. Az izzadó tenyerek, az ideges nevetgélés és az az önelégült de mindenkinek feltűnő vigyor az arcodon. A csillogó szemek és a piruló bőr. A várakozás és a találkozás. Az első érintés, amikor még nem tudod mi történik. Majd, ha minden jól alakul: a láng, ami fellobban és felemészt. Magával visz mindent, amit az eszeddel gondoltál vagy terveztél. Mert jön és visz. És te mész, kérdés nélkül.

 

 

 

Vonat

Otthon az ahova minimum két órát kell utaznod, olyan vonaton ami elvileg nagyon jó, gyakorlatilag: nyáron megsülsz, télen megfagysz. 154 cm-esen nem férsz el az ülésen mert valaki két méteres lába szemből útban van. De ne érezd rosszul magad, mert miközben élvezed a klíma okozta örömöket megtudhatod, hogy Marika néni már nem a régi, egyre kevesebbet jár ki a piacra és mióta unokái vannak teljesen eltűnt.

Bármennyire is reménykedsz benne, hogy van az a fülhallgató, ami kizárja ezeket a tényeket, rá kell jönnöd, hogy ha a másik azt akarja igenis végig fogod hallgatni, ahogy felhívja az összes barátját telefonon (csak hogy véletlenül se unatkozzon egy pillanatig se), amelyet mellesleg nem normál hangerővel használ...(vajon az emberek úgy gondolják, hogy a telefon elnyeli a hangot?) Ennek folyamán végig tudod hallgatni legalább négyszer ugyan azt a sztorit, míg végül már akár előadhatnád sajátodként is. Ismered a főszereplőket, a cselekményt, a drámát, feszültséget és na jó a végkimenetet nem. De ettől izgalmas, mint a dráma kurzusokon... kialakíthatod belőle a számodra legszimpatikusabb (happy?) endet, vagy folytathatod a szúrós szemmel nézést, hátha észre veszi...Nem fogja.

Szólnék azért pár szót a pozitívumokról is. Annak ellenére, hogy a vonaton található mosdók finoman szólva se nyújtanak esztétikai élményt...belegondoltatok már mennyi készségünket fejleszti? Egyensúlyt, ha nem akarsz helyet foglalni az ülőkén... célbalövést...lélegzet visszatartást...és egyértelműen növeli az undorküszöböt is.

Ezen képességek fejlettsége főleg akkor jelent előnyt, ha a vonat váratlanul megáll és órákig vonakodik tovább indulni. Ez persze ritka eset, egy évben maximum egyszer, vagy kétszer, háromszor...sokszor fordul elő. Okai: bármilyen természeti jelenség, értsd: hó, eső, szél, napfény, hőmérsékletváltozás. Nincs is ezzel semmi gond, hiszen ebben az esetben testközelből tapasztalhatom meg a természet erejét. Ezeken a napokon nincs kedvem kétségbe vonni azt, hogy az időjárás képes megállítani az egész világot egy pillanatra. Na persze nem minden ember egész világát, csak annak a százénak, aki tárgyalásra, iskolába, konferenciára vagy mint én a töltött káposztás bödönéhez rohanna. Ennek ellenére..még ha éhes is vagy már nagyon...meg kell látni a váratlan szépséget a dologban, hiszem ha az ember elég szemfüles, van nála legalább egy könyv. Ha ez a könyv pedig Baddley Emlékezet című könyve és  jövő héten zh  akkor nyert ügyed van. Hogy miért? Mert van röpke hat órád a semmi közepén a szélviharban csak arra, hogy ezt olvasd. Arra azonban a könyv fele táján rájössz, hogy ez a helyzet biztosan nem az amire majd hosszú ideig emlékezni akarnál. Sőt jobban belegondolva csak néhány olyan vonat út van, amire szeretnél. Pl.: mikor a vonat pontosan érkezik mindenhova... évente egyszer megtörténik, esküszöm. Ez az egy azonban felül ír mindent. Egy vonat mind felett, egy vonat kegyetlen. Vagy amikor a vasúti társaság megajándékoz titeket fiatal és kifejezettem attraktív kalaúzokkal. Ez még ritkább. Fehér holló.

Szóval összegezve, hogy mit tanulhat az ember a vonaton eltöltött idő alatt: kitartást, türelmet (mások életéhez), tisztelni az időjárást és értékelni azokat a ritka alkalmakat amikor az élet megajándékozza valami kifejezetten pozitívval (én a kalaúzra szavaznék a pontosság helyett, de ez magánvélemény).

 

Újratervezés

Mindenki ismeri a kifejezést amit a GPS hajtogat, ha valamit nagyon elszúrtál...vagyis rossz leágazáson mentél el, vagy túl gyors vagy.

Na nekem ezt hajtogatja az agyam akkor is ha valamit meggondolatlanul rontok el...Gondoljunk csak bele: vettem a bátorságot ahhoz, hogy végre lassan öt év után kialakítsak egy igazán otthonos, újszerű, kellemes életteret magamnak a szobámban. Mi kellett hozzá? Szimpla elhatározás.

Meg legalább két hónap amíg az elhatározás cselekvéssé nőtte ki magát, na nem a bútortologatásra kell gondolni, hanem a telefon felemelésére amin felhívod bátyádat, hogy esetleg nem volna e pár vállalkozó lelkű fiú ismerőse (??? persze hogy van!!!) akivel valamikor el tudnának jönni kicserélni pár szekrényt...

Ez után szükséged van még pár hétre, amíg a fiúk (még hogy a nők a nehéz esetek) eldöntik, mikor érnek rá. Na ekkor már komolyan kezdhetsz gondolkodni, hogy jó jó, de akkor hogy is legyen az a szoba. Edddig nincs szükség tervekre, mert a folyamat több ponton megbukhat pl.: nincs bátyád...

Ekkor elkezdhetsz azon álmodozni hogyan is képzeled el azt a kis kuckót, ahová haza jársz, bóbiskolsz benne és jól is néz ki. De ekkor még ne használj mérőszalagot...minek (?)... úgy is be fog minden férni akár csak a fejedben. Menni fog.

Aztán eljön a várva várt nap előtti este...ki kéne űriteni a szekrényeket. Na rendben van, úgy sincs sok cuccom el fog férni a fotelban. Aha...legközelebb ha azt merem mondani, hogy nincs mit felvennem, valaki üssön fejbe egy nagy szivakukaccal. Sokszor. Miután már a szobám minden szeglete ruhával volt tele, végre kiürült a szekrény. Sebaj, holnap már a szép új szekrényben csücsülnek majd (ugye?).

Másnap reggel munkába rohanva még felhívod bátyádat, hogy ott a hely a szekrénynek, rakjátok csak oda az újat, majd te elrendezed. El ám, de még hogy gondolod mosoylogva és ismét megjelenik előtted a szépen elképzelt szoba, a kis kuckóval amit a szekrényekből alakítasz ki. Alig várod. De tényleg.

Este rohanva haza látod, hogy jupiiii meg érkezett a két szekrény, nagyon jó. Na rendben akkor kezdjünk neki az összes bútor elmozdításának, mert hát ÚJRATERVEZÉS, vagyis nincs olyan hogy bármi ugyanott maradjon. Tökéletesen átgondolva a kis 51 kilómmal kezdtem tologatni a tonnadonna bútorokat, de ki hibáztat...mostanába mindenem a tesmozgás. Csak húztam és vontam és emeltem és pakoltam és húztam és toltam (dagadnak az izmaim, meg a büszkeségem is). Na igen, csak hogy eljött a pillanat amikor visszatérek a mérőszalag kérdésre. Egy nagyon fontos tanácsot fogadjatok meg, de tényleg: MÉRJ LE MINDENT mielőtt nekiállsz. Nem azért mert három óra tologatás után rájössz, hogy mindent egy harmadik helyre kell majd raknod, de nem is azért mert a szekrény kétszer akkora a valóságban mint a fejedben, hanem azért mert nem fogod tudni újra álmodni az egészet este tízkor annak érdekében, hogy legalább az ágyadat kibányászhasd a töménytelen (úgy értem alig valami) ruha kupacból, alvási célokra. Ha mégis vagy legalább olyan rugalmas mint én, estére a tonnányi bútor a helyére kerül annak ellenére, hogy nem biztos, hogy az lesz a helye, mivel a fél bútorzatnak még nincs helye, és rájössz, hogy milyen hülye szó az hogy helye, mert egyfolytában csak ezt hajtogatod.

Szóval így állunk most: (1) egy kupac kopasz cucc kukac a szoba egyik sarkában (2) két új szekrény a szoba két ellentétes végében (3) több másik bútor árván egymás hegyén hátán (kis rosszcsontok) (4) én pedig az ágyban, egyedül és nem milliónyi (mármint ali valami) ruhával, de a másik oldalon a fejemmel. Ez rossz, nagyon rossz... mintha megfordult volna velem a világ, mert ha alvás és ágy, akkor jobbomon a fal. EZ törvény.

 

 

Foghúzás

Na már most érdemes tudni, hogy két év fogszabályzás után a fogam még ma sem fémmentes, mivel egy tartó elemet bent hagytak az alsó fogsorom belső oldalán…ennek egy oka van: bölcsességfogak.

A nevük bármennyire is megtévesztő nekem mégis csak a félelmet jelentették attól, ami még rám várhat. Alig egy évvel ezelőtt az egyik kedves kis bölcs fogam kezdett kibújni, így bejelentkeztem egy fogorvoshoz…vitassuk meg mi legyen. Beültem a székbe, elmondtam mi a probléma, majd a monológomat lezártam a NAGY kérdéssel:

-          Be fog férni?

-          Most? – kérdez vissza az orvos. Ránéztem, mérlegeltem a helyzetet…olvastam a gondolatait, kerestem a megfelelő szavakat, majd ennyit mondtam:

-          Nem, a számba!

Hát így kezdődött a mi kis kapcsolatunk a fogammal.

A fogorvosnak persze kellett fél perc, hogy magához térjen, rájöjjön nem a jó kérdést tette fel, majd megmagyarázza nekem félig sípoló hangon, idegesen röhögcsélve, hogy hát már azt hitte most akarom kiszedetni a fogam. Hánytuk, vetettük a dolgot mire célba ért az üzenetem: Ha nem muszáj, én megtartanám azt a fogat.

Nézegette, fontolgatta majd ítéletet mondott: Be fog férni!!

Csak nem fért be. Már egy ideje így fájt az állkapcsom, úgy fájt…gondoltam próba szerencse elmegyek egy országos ellátóközpontba, mondjanak valami okosat…mi lelte a fogam. Hat óra várakozás után egy nagyon kedves, fiatal nő közölte velem, hogy NEM fog beférni a számba az a fog. Na pufff. Hol van itt az igazság? Úgy volt, hogy együtt maradunk.

Kaptam hát egy időpontot normál foghúzásra. Meg is nyugodtam. Aranyos, édes kis fogam, könnyűszerrel válunk majd el, hiszem ez a foghúzás max. tíz perc lesz.

Elérkezett a várva várt (?) nap, amikor is reggel nyolcra, jól bereggelizve, karomon a barátnőmmel becsörtettem a fogászatra, elszántan, pozitívan, hogy alig egy óra múlva már sehol sem leszek.

Sejthettem volna, hogy egy szakítás sem egyszerű, nem akkor ha ezt egy foggal csinálod. Megérkezett a doktornő, széles mosollyal nézett rám:

-          Varratszedés lesz ugye? – Néztem rá nagy szemekkel, gondolkodtam egy frappáns válaszon, mint mindig, de csak nem jött. Kínos.

-          Nem, egy fogszedés lesz. – Feleltem könnyedén. Rám nézett és mondta, hogy várjak egy pillanatot megnézi a röntgent…Hajaj, éreztem, hogy baj lesz… Jön vissza nyugodtan, mondja, hogy persze tényleg, jó lesz ez, ez csak egy kis húzás, csak az ínyemet kicsit vágni kell.

Megnyugodtam. Ki ne nyugodott volna meg, ha ezt mondják neki, nem? Közölte, hogy melyik szobához menjek, majd útravalónak kaptam tőle egy lidokaint, de csak hogy kellemesen zsibbadt legyek a következő találkozáskor…tudjátok, mint mikor annyira izgulsz egy randi előtt, hogy iszol egy felest…de csak olyat, aminek nincs szaga… még se higgyenek alkoholistának.

A következő találkozás már kicsit ijesztőbb volt, nagy fogók, csavarhúzóra emlékeztető véső bigyók…na de bátor vagyok, plusz van bennem egy nagy adag adrenalin (köszi lidokain!!), szóval hajrá! Essünk neki. Egy kis vágás, kaparás és hopp ez fájt…meg ez is…Hahóóóó, ez fááááj. Ennyit kell mondani és repül belém a második lidokain is…

Kezdődött hát a második menet: előkerültek a vésők és fogók és szikék és áucs, ez még mindig fáj…Miért húzza ennyire….és az a kampó a számban, hééé nem gumiból van a szám… ez nagyon csúnya lesz most egy hétig…mintha herpeszem lenne. Nem baj, nem baj már csak pár pillanat és kint lesz….

Hát nem, nem lesz kint. Fél óra múlva megkaptam a harmadik lidokain injekciómat, miután már a szám elrepedt hat helyen és az a fog még mindig nem akart megmozdulni. Nem mondom, hogy rossz volt (tudjátok, mivel nem éreztem már semmit), de azért elég kellemetlen. Az egész állkapcsom hasogatott. A fogam is hasogatott. A száj is hasogatott. Akkor mégis csak érzem? Naneee… (nem kapsz három lidokainnál többet….innen indul az ezt éld túl című műsor hölgyek és urak.)

A doktornő nem volt a helyzet magaslatán, húzta, tolta, vonta…vizsgálta, kaparta, véste…. aztán megint húzta…és közben csak hajtogatta, hogy nem akarok fúrni…megpróbálom még egyszer.

Tudjátok mi volt az a pillanat amikor megsajnáltam? Amikor mégis összerakta a fúrót…Na az volt A pillanat azon a reggelen, amikor minden büszkeségét hátrahagyva, beletörődött, hogy egy nagyon kicsi lány nagyon kicsi DE bölcs foga kifogott rajta. Fájdalmas volt látni…

Fájdalmas volt, és tudjátok miért? Mert mint mondta neki egy foghúzás kb. három és fél perc. Azért hívott reggel nyolcra, mert sima foghúzásnak tűnt. El se tudom képzelni, hogy reggel nyolckor milyen lehet egy ekkora, nagy gyökerekkel rendelkező, furfangos, nagyon de nagyon kapaszkodó foggal kezdeni, ami kihívás elé állít és végül legyőz téged.

Abban a pillanatban nem magamat sajnáltam, aki egy órája ott ültem a székben szétfeszített szájjal, szó szerint vért izzadva magamból, hanem azt a személyt, aki aznap miattam élte meg a kudarcot a szakmájában.

Aztán rám nézett és már csak azt tudta hajtogatni, hogy sajnálom. És tudjátok mit? Ha akkor képes lettem volna beszélni és nincs tele szám hatalmas fémszerkezetekkel és eszközökkel, na meg persze a fél doktornővel ugyanezt mondtam volna. Mert sajnáltam, tényleg.

Aztán alig egy óra múlva, amikor a bal arc féltekém kezdett duplájára nőni és én bevettem az első fájdalomcsillapítót, már magamat is sajnáltam, mert az egyetlen dolog, amit akkor akartam…meginni egy tejeskávét (nem lehetett) és enni valami finom ropogós ebédet (jó pár óráig szintén nem lehetett). Ironikus, hogy mindezt csak öt nappal később tudtam megtenni…de tudjátok mit? Azóta sokkal jobban értékelem a tejet a kávémban!

Szerelem

Tudjátok, amikor semmi sem számít, szinte felemészt a vágy és nem érdekel ki mit mond. Na, ez történt velem és a tanulással (hívhatnám tudománynak is…). Igen, úgy szebb…én és a tudomány.

Lassan alakult ki a kapcsolatunk, sokat szenvedtünk de a végén mégis egymásra találtunk, és hívjatok ragaszkodó típusnak, mert nem most fogom elengedni ezt a szenvedélyt.

Mindig úgy képzeltem, hogy fiatalon leszek anya. Láttam magam előtt az egyetem végét, azt, hogy a tökéletes férfi mellett vagyok. Azt, hogy dolgozni kezdek, jön a pénz, házasság, kocsi, ház minden, ami kell (?).

Úgy tűnt ez lesz. Úgy volt, hogy ez lesz.... Aztán jött ő, a tudomány a maga kis humorával (bukott vizsgák), támogatásával (átvészelt vizsgák) és teljességével (valahogy minden összeáll a záróvizsgára nem…?). Akkor még csak kacérkodtunk egymással (milyen szakirány legyen?), kezdtem felfedezni a rejtelmeit, megfogalmazni a vágyaimat vele szemben (kognitívot akarok! (?)). Még féltem, féltem azt az ágát választani, ami igazán érdekelt, mert nehéz lesz, sokat fogunk küzdeni és nem tudtam meg fogja e érni az egész. Aztán végre ott voltam, bevallottam, hogy hogy érzek iránta és belecsöppentem a kognitív ág közepébe. Izgalmas volt, új és nagyszerű. Minden vele töltött pillanatot imádtam és becsültem. Olyan szenvedélyes vágyat éreztem minden új még nem tanult mozzanat iránt, mint még soha (tanulás…igen…még mindig arról beszélünk.)

Eddig tűnhetett az egész csak fellángolásnak, de attól a perctől kezdve amikor elkezdhettem benne dolgozni tudtam, hogy végem van. Eltűnt a jövőképem a tökéletes férfiról a tökéletes házban a tökéletes gyerekekkel. Eltűnt az a személy, aki addig voltam, az, aki ezekre vágyott (ez elég ilyesztő volt…máig az.). Elkezdtem ez alapján a kapcsolat alapján másnak látni magam. Láttam magam erősnek, magabiztosnak, ügyesnek, okosnak és hasznosnak. Minél több energiát fektettem bele annál mélyebbek lettek az érzéseim, annál elkötelezetebb lettem, annál inkább érdekelt minden apró kis szeglete. Minél több időt töltöttünk együtt, én annál többet akartam. Gyakorivá váltak a hétvégi együtt töltött órák, napok és a sejtelmes találkozások, amikor senki sem tudta mi lesz belőle, milyen eredménye lesz. Sokszor annyira érdekelt mi lehet vele, hogy többször leültem a gép elé, hogy láthassam, vagy vetettem papírra gondolataimat róla, nehogy a semmibe vesszen.

Mire ráeszméltem mit érzek már nem volt visszaút. A lassú szemlélődésből végtelen szenvedély majd páratlan szerelem lett. Mert szeretem minden egyes percét annak, amit csinálok. Sokszor nehéz, de kitartok és küzdök mert élvezem. Élvezem mert általa megismertem magamnak egy olyan részét, amiről nem is tudtam, amire nem vágytam, nem gondoltam. Elvett tőlem valakit, hogy megajándékozzon magammal. Azzal, aki általa lettem. Erről szól a szerelem is nem? Egy személy egy pillanat alatt minden addigit felülír és felemészt.  Bekúszik a szívedbe, hogy ott elfészkelje magát és várja a pillanatot majd, hogy mikor eszmélsz rá, hogy véged. Általa megismered magadat és őt is. Szóval nem így kéne szeretnünk mindent? Mindent az életben…?

Fehérneműt magamnak?

Úgy értem ki hallott már ilyen dolgot. Vegyek szexi, piros csipkés fehérneműt csak magamnak? És miért? Hogy otthon a tükör előtt állva azt mondhassam milyen szép vagyok? Mert szép vagyok! Hiszen mi másért szenvedtetném magam minden nap másfél órán keresztül a tornával immár 3. hete. Mert szép vagyok. Nem egyértelmű?

Filozofálást félre téve, az ötlet onnan indult, hogy Valentin nap előtt nem sokkal betévedtem K.-vel egy ruhaüzletben ami, mint számomra kiderült, már smink termékeket is forgalmaz. No, de lépjünk túl a tudatlanságomon. Belevágtunk hát, hogy találjunk egy szép … valamit. Akármit. De legyen szép, vagy a színe, vagy a csomagolása. Nekem mind a kettő célt sikerült teljesítenem, vettem egy puffancspamacsot (nem tudom mi a valódi neve) ami pont ugyanolyan volt, mint a többi puffancspamacs, de…ismétlem DE a csomagolásán egy macska volt, amitől az egész puffancspamacs úgy nézett ki, mint egy pici rózsaszín (?!) macska. Teljesen reális. Mondanám, hogy drágább volt, mint társai de ennyire nem vagyok naiv, szóval körbejártam, osztottam szoroztam és pont annyiba került, mint bőrszínű társai, de ezen volt egy macska. Egy szó, mint száz: hazahoztam, örökbe fogadtam, minden nap foglalkozom vele. (Ha nem tudod behatárolni mi az a puffancspamacs: az a kis szivacs darab amivel mostanában az alapozót szokták felvinni egyenletesen az arcra, és esőcsepp alakja van…na ugye mennyivel jobb a puffancspamacs megnevezés?:D). A másik dolog amire bukkantam egy szemhéjtus volt (látjátok, valaminek tudom a nevét), barnás bronzos színben. Ez két dolog miatt volt jó: 1, alig látszik (miért is kéne, hogy lássák, hiszen nem azért van…vagy?) 2, nagyon tetszett. Vajon a kettőnek van köze egymáshoz? Nem nagyon voltam/ vagyok sminkelős. Irigylem azokat, akik felkelnek fél órával korábban és tökéletes sminket készítenek maguknak, amit évekig tökéletesítenek. Őszintén csodálom őket amiért tudják, hogy milyen szín áll nekik jól, milyen ecsetet kell mihez használni, és egyenes a tusvonaluk. Na ez még egy előny volt a bronzos tusban…ha nem egyenes se lehet észre venni (plusz 1 pont). Szóval…alapból baba arcom van, alacsony vagyok és egyértelműen körte alkat. Jahj nekem. Mint egy játék baba…ezért érzem magam mindig úgy mintha természetellenes lenne rajtam a smink és minden igazán „nőies” dolog. Így tökéletesen visszakanyarodtam a bejegyzés témájához…J cseles. Nagyon cseles.

Szóval fizetésnél a kasszánál a kezünkbe nyomtak egy kupont, amit február végén, amit CSAK fehérneműre vagy hálóruhára lehet beváltani. Nagy jó kedvünkben meg is fogadtuk, hogy na akkor eljövünk levásároljuk és olyan szép csipkés igazán vonzó darabokat veszünk belőle, amiért tudjátok…döglenek a férfiak (elvileg…gyakorlatilag?). Ebből mókás kis beszélgetés kerekedett, hogy de milyen dolog már, hogy két szingli lány (na, lebuktunk) elmegy és vesz MAGÁNAK szexi fehérneműt férfi nélkül. Sok beszélgetésnek sok az alja, végül ott kötöttünk ki, hogy attól egy nő még érezheti magát szexinek hétköznap is, szép fehérneműbe bújva, hogy nincs férfi az életében (jelenleg.).

Elgondolkodtam…belegondoltam én milyen fehérneműket viselek szívesen a hétköznapokban…hát megmondom őszintén cseppet sem hasonlítanak a csipkés, fűzős, push up-os alig takarós dolgokhoz. Akkor én most nem vagyok szexi, vonzó nő? Aztán röhögtem. Hiszem őszintén, rajtam kívül ki látja mi van a ruhám alatt? Senki. Úgy értem, ha mégis szép fehérneműt húzok ok nélkül reggel akkor se tud róla senki csak én. Hogy ez nekem jó érzés e? Nem tudom…Ezért kísérletbe kezdtem…(ezek a pszichológus tanoncok…csak a kísérletek). Egy nap valami kifejezetten szépet vettem fel, jól állt, szép szín, aztán ráhúztam ugyanazt a ruhát, mint minden más fehérneműre és eltűnt az értelme. Számomra…: D De vajon tényleg eltűnt, vagy én nem tudtam értékelni? Tudatosítanom kellett volna magamba, hogy én ma egy vonzó nő vagyok a fehérneműim miatt? Vagy a fehérneműnek kellett volna bennem tudatosítania? Vagy a világnak (aki mit sem tudott erről)? Többször kellett volna rá gondolnom, hogy értelmet nyerjen? Úgyhogy úgy gondoltam, hogy felmegyek az adott ruha üzlet honlapjára és kinézek magamnak valami igazán pirosat, fűzőset és megveszem. Megveszem és addig hordom, míg el nem hiteti velem, hogy megéri.

Természetesen jó és megfontolt vásárlóként átnéztem mind a fehérnemű mind a hálóruha szekciót, és tudjátok mit? Voltak gyönyörű piros, csipkés, fűzős darabok (amit szándékomban áll megvenni…tényleg!!!) de a szívem egy olyan hálóing láttán dobbant meg, ami leginkább egy kinyújt férfi sport mezre hasonlított. Láttam magam benne, hogy hogy állna, hogy milyen király lehet vinni ott aludni, ha elég rövid még lehet vonzó is, de mégsem érzem magam benne másnak. Másnak, mint én.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem érzem magam vonzó nőnek, vagy, hogy nekem nincsenek gyönyörűbbnél gyönyörűbb fehérneműim, vagy hogy nem hordom azokat. Ezzel azt akarom mondani, hogy az a hálóing százszor jobban fog állni nekem, mert imádni fogom, mert NEKEM tetszik és ez látszani fog.

(ui: Kövezzetek meg, ha nem így lesz!!! Sokszor akartam már megvenni valamit, amiről fejben úgy gondoltam jól fog állni, aztán felvettem, ééééés mintha egy krumplis zsákba ültem volna :D és mi van ha a fehérnemű nyer? és jobban fog állni? hajaj akkor újra filozofálom magam.)

 

(uui: Megkövezhettek.)

Címkefelhő
Feedek
Megosztás